Eltelt egy csomó idő, csak telnek múlnak a napok és ebből az egészből csak azt veszem észre, hogy a nap felkel és már nyugszik is. Egyre több és több feladat halmozódik fel körülöttem, párszor volt ez már így, de akkor láttam a kiutat a sok tennivalóból! Most itt a nyakunkon a karácsony, hamarosan az érettségi aztán meg a felvételi. Ez alatt az egy hónap alatt ismét sok minden változott. Valami elmúlt, de jött egy számomra már eléggé ismert dolog, ami csak egyre jobban kínoz. Sokszor úgy érzem, hogy annyi teher van a hátamon, hogy azt már el sem bírom csak meg akarok tőle szabadulni. "Előbb-utóbb eljön az az idő, amikor mindannyiunknak felelősségteljes felnőtté kell válnunk és megtanulnunk lemondani a vágyainkról, hogy a helyes utat választhassuk. Egy életen át felelősségteljesnek lenni persze nem mindig könnyű feladat, és az évek múlásával sokaknak ez a teher már-már elviselhetetlenné válik, de azért igyekszünk helyesen cselekedni és jót tenni nem csak magunkkal, hanem azokkal is, akiket szeretünk." Helyes utat? Mi a helyes út? Ki mutatja meg? Mikor kell választanunk?

Az álom képek, gondolatok, hangok és érzések összessége, mely az agyon fut át alvás közben.Az álmok létrejöttének oka, módja és az álmok jelentése még nem tisztázott, bár mindig is érdekelte az embereket. Többen is foglalkoznak álomfejtéssel, számos álmoskönyv létezik; az álomkutatással foglalkozó tudomány az onirológia.

Sigmund Freud szerint az álmok szoros kapcsolatban állnak az álmodó személy aznapi tevékenységével és szimbólumokat rejtenek, amik miatt néha abszurdnak vagy hihetetlennek tűnik az, amit álmodunk.

Okosan játszanak másokkal. Kiszámíthatatlan lépéseket tesznek, számítanak a sikerre, már a játék elején érzik a siker szagát. Másokat kisemmizni nagyon jól megy nekik. Nem hiába útáljuk egymást. Mindketten nagy játékosok vagyunk, a feszültség kézzelfogható köztünk. A környezetünkben lévők észre sem veszik ezt a nagy konfliktust, de csak azért mert mosolyogva útáljuk egymást, és olyan bájosan el tudunk csevegni, hogy az fantasztikus. Két dudás egy csárdában nem fér meg, így szól a mondás.  Egyszer úgyis kifog törni a háború. Sok csatát elveszítettem vele szemben, még el is fogok, de ki tudja, lehet, hogy a háborút majd én nyerem meg. Bár jobban belegondolva sakkban tartja az embereket az ördögi bájával és tündériségével. Mindenki azt hiszi, hogy egy jótét lélek, persze ez nem igaz. Én legalább átlátok rajta. Csak az a baj, hogy a hozzám az egyik legközelebb álló ember nem. Sajnos. Beférkőzik mások bizalmába és az ő számára a lehető legjobb lépéseket hozza meg. Nem érdekli az, hogy közben másokat mennyire bánt meg. 

<3<3<3 Kis kedvhozó estére :)

Mindig pont rosszkor, mindig amikor helyrejön minden. Miért mindig akkor amikor rendben van minden? Emlékek, amik nem hagynak nyugodni. Legyen az jó, akár rossz emlék, de mindig akkor bukkan fel, amikor nem kéne. Általában így szokott ez lenni. Ez most épp csak fájdalmat okoz, kétségeket ébreszt bennem és utálom ezt az érzést. Van ennek az egésznek értelme? Vagy nem véletlenül került előtérbe, pont amikor jóra fordulnak a dolgok. Nem akarja, ez a dolog, hogy boldog legyek, vagy nem úgy vagyok boldog ahogy kéne? Jót akar, vagy rosszat? Túlbonyolítom ezt az egészet, de nem hagy nyugodni. Bárcsak ne is lenne!? Lehet, hogy ezt akarom, visszacsinálni az egészet, és egy egészen új dologba vágni? Tervben volt. Aztán a józan eszem visszafordított. Lehet, hogy nem csak az eszemre kellett volna hallgatni. Talán megbántam, talán nem. Türelmes leszek, és hagyom, hogy csak maguktól történjenek a dolgok. Ki tudja mit hoz a sors?

Ha csak az eszünket követjük, az lehet, hogy rossz dolgokba sodor bele, nem fog boldogságot okozni, ellenben ha a szívünkre hallgatunk, az nem fog csalódást okozni. Legalább is egy ideig. Nem tudnék választani, fájna bárhogy is választanék. Változtatnom kell, biztosan ez a megoldás. Lehet, hogy ez már csak egy megerősítés volt számomra. Nem tudom, nem akarok rosszul dönteni. Gyáva vagyok ehhez az egész dologhoz, de csak addig amíg rájövök, hogy már késő változtatni és örökre megpecsételi az életem. Tanácsra van szükségem, nem elég a megerősítés. A tanács pedig az lesz, hogy hallgassak a szívemre. Nem akarom ezt az egészet...

A mai világban léteznek még egyáltalán önzetlen emberek? Azt hittem, hogy önzetlen ember már nagyon nagyon kevés maradt ezen a világon. Szerencsésnek mondhatom magam, mert megismertem egy igazán önzetlen embert. (Persze a családom is önzetlen velem szemben, meg akik közel állnak hozzám.) Meglepett az, hogy pár hete ismerjük egymást, és ez alatt a pár hét alatt nagyon megszerettük egymást. A kislányát is nagyon nagyon megszerettem, mert olyan kis aranyos, belőle is egy jó ember lesz, biztos vagyok benne:) Hálával tartozom neki!

"Csak bámultam, és azt kívántam, bárcsak sose jönne el a jövendő. Bárcsak ez a pillanat örökké tartana, vagy ha ez nem lehetséges, akkor hadd múljak el én is a pillanattal!"

Nóra: "Arab eredetű, jelentése: "tiszteletreméltó". Nagyobb társaságban csendesek és visszahúzódóak, barátaikkal és családtagjaikkal azonban nagyon közvetlenek - rengeteget töprengenek saját személyiségükön és életcéljaikon, ráadásul nem viselik túl jól a munkahelyi stresszt, a rosszindulatú pletykákat és a szerelmi civakodásokat! A Nórák akkor érzik igazán jól magukat, ha kiélhetik kreativitásukat, és megvalósíthatják egyedi ötleteiket."   <--- Ezzel nem teljesen értek egyet!Meg szerintem mások sem:)

Nagyobb társaságban tényleg csendes lennék? Ezt még soha nem tapasztaltam... A személyiségemen nincs mit töprengeni, csak van és kész. Van egy kialakult kis világom amiben én tökéletesen jól érzem magam, minek ezen tovább évődni?! Ha boldog vagyok egyértelmű, hogy nem akarok változtatni, de ha baj van abban a másodpercben szabadulni akarok a bajoktól, amint világossá válik számomra, hogy bajban vagyok. Azt hiszem ismerem önmagam, de csak hiszem (ez a baj). Mindig mást gondolok, befolyásolható és hiszékeny vagyok. Nehéz kiigazodni rajtam, még saját magamon se megy mindig, és olyankor megkérdezem "normális vagyok én?" persze a válasz az mindig az, hogy nem. :) Sokan mondják, hogy kreatív vagyok, ez oké, de ha rámeröltetnek valamit akkor a kreativitás leblokkol, se előre se hátra, és akkor ott van megválaszolatlanul egy számomra érdektelen kérdés. El is felejtem őket jó gyorsan.

A névszámom szerint én művészlélek vagyok, és minden nap másba kezdenék. A szép dolgok vonzanak, deee a festészet, komoly zene nem tud lekötni, ha a művészetekhez sorolhatjuk a fotózást akkor tényleg művészléleknek számítok, mert imádok fotózni, és szép képeket nézni. "A kitartás és a szorgalom nem az én oldalam" mármint a névszámom szerint. Az első fele igaz, azonban a másik fele nem. Szorgalmasnak tartom magam, de könnyen feladom a dolgokat.

Szóval a nevünk alapján megállapítható az, hogy milyen a személyiségünk? Akkor ennyiből anyáink kiválaszthattak volna nekünk először egy személyiséget mint pl. bájos szép kedves okos türelmes kitartó és a többi, és az ezekhez tartozó nevet adják nekünk. Ez balgaság, hogy nevek alapján emberi sztereotípiákat alakíthatunk ki. Minden ember más. Kb.2 millió Nóra van az egész világban, és akkor ez azt jelenti, hogy 2 millió ugyanolyan tulajdonságokkal élő nő van mint én? Na ne. Holott meg a DNS-ek alapján egy ugyanolyan ember sincs az egész világon, és nem is lesz...

egy kedvenc <3

mert ez ilyenkor jó

Van úgy, hogy az ember elfárad dolgokban, de van, hogy sokszor belefárad dolgokba. Én úgy érzem, hogy eleget kűzdöttem, és elfáradtam, és bele is fáradtam. Azt hiszem már nem megy tovább a kűzdés. Feladtam már azt, amit fel lehet, de több nem megy, hisz a semmiből már nehéz bármit is feláldozni. Ez nem volt elég, többre nem vagyok képes. Az összes energiát elveszi tőlem ez az egész. Nem tudok tőle szabadulni, vagy nem is akarok?

Enough is enough!!!!!I'm full of this!!!ENOUGH!!!!!!!!!!!!!!I have the wrong ideas...

A pihentség végtelen határa. Mire nem képesek az emberek, csak azért mert unatkoznak.

Na igen, egy nagyon szép példa... Hogy jut el egy ember odáig, hogy ezt egy remekműnek tekintse??? Ez csak egy fekete négyzet, semmi más, egy üres semmitmondó valami!

Hogy én mit látok benne, ha már így asszociálni kellene:

• üresség
  
• magány
  
• halál
  
• bánat
  
• csalódás
  
• hiány
  
• káosz
  

Kb. ennyi jut eszembe így első ránézésre.

Minden megváltozott kettőnk között, hiányzik... Remélem rendbe lehet hozni...

A magas statisztikai mutatót Kedves Ombre barátnőmnek köszönhetem, aki mostantól hivatalosan is az oldal menedzsere! Ne okozzatok csalódást egy vállalkozó menedzsernek és reklámozzátok tovább :D

Nehéz... Mitnemondjak tényleg nagyon nehéz, főleg így, hogy stresszel van tele az ember gyereke. Útálom, kegyetlenül nehéz. Legyen már vége ennek az egésznek. Miért is kűzdünk? A nagy semmiért, úgyis meghalunk... Pesszimista szemlélet. Az. Na és akkor mivan? Úgysem érdekel senkit. Csak senkik vagyunk a nagyvilágban. Teljesítőképességeim határait feszegetvén ilyen kis apróságokon gondolkodtam.

"Nem akarok harcolni. De ölbe tett kézzel várni az elkerülhetetlent még rosszabb."

Szóval akkor ezért, hogy ne érezzük magunkat szarul, és tudjuk, hogy mi mindent megtettünk, még akkor is ha tisztában vagyunk azzal, hogy a kudarc elkerülhetetlen.

Mert ő a legeslegjobb az egész világon!!! <3

Úgy múlik el minden ami fáj,
Hogyha úgy tartja kedve néha haza jár,
Nem szól hozzád csak leül egyedül,
Hogy érezd hogy élsz ott legbelül,
Cipelem a sorsomat de néha nem bírom el,
Keresem a lelkemet de van hogy nem felel,
Van amikor ringat lágyan és van hogy elsodor,
A szerelem az egyetlen lélekdonor!

Oly sok a szó ami betakar,
Folyton beszél de semmit nem akar,
A pillanat ami sokat ér némán múlik el,
Egy ölelés épp elég ha búcsúzni kell,
Amikor majd eljönnek a régen várt csodák,
Ne felejts el akkor majd kérlek gondolni rám,
Lesz hogy csak ringat lágyan és lesz hogy elsodor,
De a szerelem az egyetlen lélekdonor!

Tudom mindenért harcolnunk kell,
Egy őrült mondat miatt nem múlhat el,
Az idő telhetetlen van hogy mindent elrabol,
De valakinek te vagy a lélekdonor!

Cipelem a sorsomat de néha nem bírom el,
Keresem a lelkemet de van hogy nem felel,
Van amikor ringat lágyan és van hogy elsodor,
A szerelem az egyetlen lélekdonor!

Lehet, hogy egy olyan döntést fogok meghozni, amit már akkor meg fogok bánni, mielőtt kimondanám...

Harmadik hét, és már totál k.o. vagyok. Nem érem utol saját magam, sok mindent bevállaltam erre az évre. 2 nyelvvizsga 2 fakt OKTV. Kezdem már most úgyérezni, hogy minden szétesik körülöttem és a dolgok csak egyre rosszabbak lesznek. Lehet ez az év arról fog szólni, h mindent elveszítek... Kitudja... majd kiderül egyszer, hogy miket és kiket veszítek el...

Türelem, rózsát terem! Így szól a jól ismert mondás amit, nagyszüleink, szüleink a szánkba rágtak naponta min. 200-szor. Mi lesz ha türelmesek vagyunk? Hát semmi. Tehát megéri annak lenni? Nem. Tegyük fel, hogy türelmesek vagyunk, megérik egy rózsa, de annak a rózsának egyszer úgyis lehullanak a levelei, elhervad maga a virág. Tehát, ha várunk valamire, és még türelmesek is vagyunk, kapunk egy szép rózsát ami virágzik 1 hétig aztán dobhatjuk ki a kukába. Sokan a boldogságukat dobják el azzal a kukába, hogy túl türelmesek akár másokkal szemben is. Felesleges. Az emberek nem változnak gyakran, csak akkor ha valami nagy változás áll be az életükbe ami változtatásra készteti őket. Tulajdonképpen többet várunk a jó dolgokra, mint ameddig a jó dolgok tartanak. Tehát pl. várunk 5 évet a jobb életre, de az nem fog eljönni soha, ha nem teszünk drasztikus változtatást a jobb élet reményében. Várhatnánk akár örökké is, de szemernyi változás nem fog beállni a hétköznapokban. Mindig ugyanaz történik, ugyanaz a sablonos élet. Mintha egy festő ugyanazt a képet festené nap mint nap. Neki sem lenne változatos az élete. Tulajdonképp, ha már így elmélkedem, gyávák vagyunk változtatni, félünk, hogy ennél már csak rosszabb lehet. Tipikus emberi ösztön és hozzáállás. Mivel társas lények vagyunk ezért félünk attól, hogy egyedül maradunk ebben a hatalmas idegenekkel teli világban. Kevés igazán bátor és változtatni képes ember létezik a világban. Szeretnék néha én is olyan lenni, aki könnyen felad dolgokat és új dolgokba vágja fejszéjét. Csak kesergünk a bánataink felett, hullanak a könnyeink, mindig búsak vagyunk, de a jobb élet reménye ott van a háttérben, észre sem veszzük, hogy milyen lehetőségeket szalasztunk el, amit más minden gondolkodás nélkül megtesz.

"Te környezetszennyező disznó!"

by:. Mother :) Ugyszeretlek Anyu, olyan kis lüke vagy :)

Érdekes dolgok vannak a mai világban, sok dolog még mindig meg tud lepni. Azt hiszem a tegnapi döbbenet felér egy bejegyzéssel. Mint azt már egyszer korábban részleteztem, hogy sok ember azt hiszi magáról hogy milyen fullosan okos és tökéletes. Hát az okosságtól ezeket az emberek rohadt sok választja el. Nem mintha én okosnak gondolnám magam, mert igenis sokat kell még tapasztalnom ahhoz, hogy elérhessek az okosság határáig. DE! Ha egy ember még ha buta is, de tisztában van az illemmel, azt becsülöm. De ha már valaki hülye is és még bunkó is... az aztán szép. Példás dolog ez. Persze szülői nevelés kérdése, amit általában az ember meg is kap becsülettel. Néhányan azonban ezt totál elfelejtik, és még megalázkodni is kínos nekik.

Érzelmi mélypont, vagy csak a kegyetlen valóság, és a józan gondolkodás rémiszt el az álmaimtól? Az emberek túl sok hitet vetnek belém, én pedig nem eleget magamba. Ezzel teljesen tisztában vagyok, ha nem hiszek magamban sosem fogok célba érni. Na és akkor mivan? Miért higgyek a lehetetlenben? Én tudom, hogy mire vagyok képes, én tudom, hogy mennyire fájna, ha hinnék benne és utána csalódás érne. Mindig csalódok, mindenben és majdnem mindenkiben. Még a saját magamban csalódás fáj a legkevésbé, mert tudom, hogy én csesztem el. Nem érzem, hogy képes lennék rá. Mások akik 100x jobbak nálam ők fel merik adni, túl lépnek rajta. Akkor én miért ne adjam fel? Ha én fele annyit sem tudok teljesíteni mint ők. Mindig azzal jönnek, hogy ha igy állok hozzá mit várjak? Jobb tudni a szomorú igazságot, mint elmélyülni a lehetetlen Vágyakban. Mások szerint én meg tudom csinálni, képes vagyok rá, és NEM adhatom fel. De nem bírom, nem fogom bírni... Nem elég bekerülni, bent is kell maradni.

fekete és fehér, ördög és angyal. hatalmas különbségek, mégis összetartoznak valamilyen szinten. az emberi kapcsolatok attól jók, hogy a felek különböznek egymástól. unalmas lenne, ha mindenki egyforma lenne. egyhangú és szürke. ha társat választunk, némelyik ember olyan társat keres, aki hasonlít magához, ugyanolyan tulajdonságokat hordoznak. igen, ezt hívják egoizmusnak. miért szeressünk bele egy ugyanolyan emberbe, aki tulajdonképp ugyanaz mint mi magunk vagyunk? és most jönne az érv, hogy de el lehet beszélgetni a hasonló emberekkel, a közös érdeklődési kör miatt... igen egy ideig. aztán jön a bólintgatós korszak, aztán az egymás megunása. ha két ember totál ellentéte egymásnak azért jó szerintem, mert egyrészt mindig újabb és újabb témákról lehet beszélgetni, még egészségesen is lehet veszekedni. kiegészítik egymást a felek. az egyik személyiség fellángoló, harcias, vad természet, a másik közben pedig egy higgadt, türelmes példány. ebből következik, hogy a nyugodt a vad természetet lecsillapítja, és a vad természet a nyugodtat pedig felperzseli. nincsenek közös tulajdonságok, nem magunkba vagyunk szerelmesek. nem csak párkapcsolat terén van ez így, hanem barátság szintjén is ugyanígy képzelem el a dolgokat.

"Ha valaki tud úszni, akkor teljesen mindegy számára, hogy az előtte elterülő víz öt vagy ezer méter mély, pontosan tudja, hogy ha úgy dönt, mind a kettőbe bele mer ugrani. Tudja, hogy az ezer méteres vízben is csak körülbelül két-három métert fog süllyedni, és aztán a fizika törvényszerűségeiből adódóan fel tud majd úszni a felszínre. Az emberek a nagy kékség előtt állva sokszor elfelejtik, hogy tudnak úszni, és nem mernek beleugrani. Pedig a sarkukban már ott van egy csaholó kutyahad... De akkor sem ugranak bele, és hagyják, hogy felzabálják őket a félelmeik."

Csernus Imre

"Gondolják csak el! Egy bolygón, de könnyen meglehet, hogy az egész világegyetemben egyetlen bolygón azok a molekulák, amelyekből normális esetben egy darab kőnél bonyolultabb dolgok nem szoktak kialakulni, most fogják magukat, és olyan kő nagyságú anyagdarabokká állnak össze, amelyek futni, ugrani, úszni, repülni, látni, hallani tudnak, meg elkapni és felfalni más hasonló lelkes összetett anyagdarabokat, némely esetben pedig még gondolkozni, érezni, sőt megint más anyagdarabokba beleszeretni is képesek."

Nekem az életet, a szenvedélyt, a célokat, az álmokat jelenti! Néha feladnám, de nem tudom.