Nehéz... Mitnemondjak tényleg nagyon nehéz, főleg így, hogy stresszel van tele az ember gyereke. Útálom, kegyetlenül nehéz. Legyen már vége ennek az egésznek. Miért is kűzdünk? A nagy semmiért, úgyis meghalunk... Pesszimista szemlélet. Az. Na és akkor mivan? Úgysem érdekel senkit. Csak senkik vagyunk a nagyvilágban. Teljesítőképességeim határait feszegetvén ilyen kis apróságokon gondolkodtam.

"Nem akarok harcolni. De ölbe tett kézzel várni az elkerülhetetlent még rosszabb."

Szóval akkor ezért, hogy ne érezzük magunkat szarul, és tudjuk, hogy mi mindent megtettünk, még akkor is ha tisztában vagyunk azzal, hogy a kudarc elkerülhetetlen.