Mindig pont rosszkor, mindig amikor helyrejön minden. Miért mindig akkor amikor rendben van minden? Emlékek, amik nem hagynak nyugodni. Legyen az jó, akár rossz emlék, de mindig akkor bukkan fel, amikor nem kéne. Általában így szokott ez lenni. Ez most épp csak fájdalmat okoz, kétségeket ébreszt bennem és utálom ezt az érzést. Van ennek az egésznek értelme? Vagy nem véletlenül került előtérbe, pont amikor jóra fordulnak a dolgok. Nem akarja, ez a dolog, hogy boldog legyek, vagy nem úgy vagyok boldog ahogy kéne? Jót akar, vagy rosszat? Túlbonyolítom ezt az egészet, de nem hagy nyugodni. Bárcsak ne is lenne!? Lehet, hogy ezt akarom, visszacsinálni az egészet, és egy egészen új dologba vágni? Tervben volt. Aztán a józan eszem visszafordított. Lehet, hogy nem csak az eszemre kellett volna hallgatni. Talán megbántam, talán nem. Türelmes leszek, és hagyom, hogy csak maguktól történjenek a dolgok. Ki tudja mit hoz a sors?

Ha csak az eszünket követjük, az lehet, hogy rossz dolgokba sodor bele, nem fog boldogságot okozni, ellenben ha a szívünkre hallgatunk, az nem fog csalódást okozni. Legalább is egy ideig. Nem tudnék választani, fájna bárhogy is választanék. Változtatnom kell, biztosan ez a megoldás. Lehet, hogy ez már csak egy megerősítés volt számomra. Nem tudom, nem akarok rosszul dönteni. Gyáva vagyok ehhez az egész dologhoz, de csak addig amíg rájövök, hogy már késő változtatni és örökre megpecsételi az életem. Tanácsra van szükségem, nem elég a megerősítés. A tanács pedig az lesz, hogy hallgassak a szívemre. Nem akarom ezt az egészet...